KISKANIZSA

Articles

Filter
  • AZ ADVENTI SZÍNEK SZIMBOLIKÁJA

    Minden adventi gyertya egy fogalmat szimbolizál: a HITET, a REMÉNYT, az ÖRÖMÖT és a SZERETETET. Ezeket a fogalmakat párba állították egy-egy személlyel vagy vallási közösséggel, s így vonult be az ünnepnaptárba:
    Ádám és Éva – akiknek elsőként ígérte meg a megváltást Isten. Ez a hit gyertyája. (lila)
    Zsidó nép – akinek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás. Ez a remény gyertyája.(lila)
    Szűz Mária – a makulátlan istenanya. Ez a rózsaszín gyertya az örömé.
    Keresztelő Szent János – ő hirdette Jézus eljövetelét előkészítve az utat Jézushoz. Ez a szeretet gyertyája.(lila)

    Ha azonban szeretnénk megérteni az adventet és a mögötte álló pogány, illetve spirituális tartalmakat, akkor a gyertyagyújtáson és a koszorúkészítésen túlmenően a színekre kell összpontosítanunk. Az ünnepkör színei a keresztény tanítás szerint a lila és a rózsaszín.

    A lila a BŰNBÁNATOT és a MEGTÉRÉST jelképezi, míg a rózsaszín az ÖRVENDEZÉST. A koszorú négy gyertyájának meggyújtási sorrendje: az első és a második lila, a harmadik a rózsaszín, a negyedik megint lila.
    Egy másik magyarázat szerint minden adventi gyertya piros színű, mivel Jézus vérére emlékeztetnek.
    Egy újabb színmagyarázat alapján a meggyújtás sorrendje a következő: kék, piros, fehér és lila. Ebben a kontextusban a gyertyák egy-egy vasárnapon érkező angyalt szimbolizálnak. Az első adventi vasárnapon egy kék köpenybe öltözött angyal érkezik, aki az emberek közötti kommunikációt erősíti fel és megnyitja a lelkeket egymás felé. A második adventi vasárnapon pirosba öltözött angyal száll le az emberek közé, aki megkeresi a szeretetteli embereket. A harmadik vasárnapon az újabb, piros színt öltő angyal árasztja a szeretetet az emberi szívekben. Míg a lila palástú negyedik angyal az utolsó adventi vasárnapon a béke rezgéseit közvetíti az emberek számára.

     

    A cikket írta: Lukács Ibolya

  • A NÉPI VALLÁSOSSÁG KISKANIZSÁN

    „Bemegyek szent templomodba…”  

     

    A Thúry György Múzeumban november  18-án a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében „Bemegyek szent templomodba…”  A népi vallásosság hajdani emlékei és még élő hagyományai címmel kiállítás nyílt meg az intézmény és az Együtt Kiskanizsáért Egyesület  gyűjteményéből.


    Immár hatodik ilyen „kiskanizsai” kiállítás a sorban (Az előző években: kiskanizsai népviselet és esküvő, kiskanizsai mindennapi életmód, a hajdani iskola, sáska színjátszók, egyesületi élet Kiskanizsán).


    A vendégeket Száraz Csilla múzeumigazgató köszöntötte, majd   Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere, Kiskanizsa egyik önkormányzati képviselője nyitotta meg:

    „Augusztus utolsó napján terménybetakarítási hálaadó körmenetet tartottunk. Nagyon impozáns körmenet volt, melyen egész Kiskanizsa részt vett.”
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink!
    Egy olyan idézettel kezdtem e kiállítás megnyitó beszédét, amely egyszerűségében kifejezi mindazt, ami oly fontossá teszi e tárlatot. Ez az 1941-ben íródott mondat ugyanis tartalmaz mindent, ami lényeges volt hajdan egy közösség életében, és aminek ugyanolyan lényegesnek kell lennie a mai rohanó világunkban is. Hiszen e kis idézetben egyszerre benne foglaltatik a munkákhoz kötődő időbeosztás és a munka szeretete, benne foglaltatik a teljes együttlét öröme, és e közösség büszkesége, földbe gyökerező identitásának bizonyossága. És, talán ami a legfontosabb, benne foglaltatik a szentség, amely összeköti a földi és az égi világot, és a végtelen tiszteletet és hálát tekinti az emberi létezés középpontjának. E pár sor egy olyan világról tanúskodik, ami napjainkban is nélkülözhetetlen.
    Ám az, hogy egy múzeum ad helyet azoknak a képeknek és emlékeknek, melyek évszázadokon keresztül meghatározták az itt élő közösségek életét, azt mutatja, hogy egy fontos érték elveszőben van. Azt mutatja fel, hogy a népi vallásosság adta közösségi együttlétezés formáinak hiánya ma már szembeszökő, hogy atyáink életének cselekedetei, áldozata és hagyományai napjainkra veszélybe kerültek. Így e mai alkalom, amellett, hogy bepillantást nyújt múltunk és a jelen örökségének legszentebb világába, mondhatjuk úgy is, hogy templomába, egyben egy kiáltás is a figyelemért, kiáltás az emlékezésért.
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
    Mindannyian tudjuk, hogy milyen gyönyörű egy margaréta, vagy milyen csodálatos az árvácska. De, ha az összes rét csak ezekkel díszelegne, akkor azt éreznénk, hogy minden ugyanolyan és így valami mintha elveszett volna. Mert nincs jelen a sokszínűség, a változatosság, ami egyedivé tesz egy rétet, különlegessé, elkülönítve más rétektől.
    Ilyen a kultúránk is, ilyen a vallási és a mindennapi életünk.
    Hiszen, ugyan közös értékek mentén éljük az életet, mégis azok a csak ránk jellemző jelképek, hagyományok és események tesznek minket különlegessé, egyedivé, amelyek rólunk szólnak, a mi történeteink.
    Mint a számos zarándoklat, körmenet, keresztjáró nap és fogadalmi ünnep, melyek Szent Ferencnek vagy Szent Flóriánnak tisztelegnek, bevonva a fiatalokat is.
    Vagy a Mária-kultusz kiskanizsai megnyilvánulási formái Kisboldogasszony (Kisasszony) napján, amikor a kis Szűzanya bölcsőjének kiállítása, virágokkal díszítése, valamint az útszéli keresztek feldíszítése tudatja, hogy egy különleges, jellegzetesen kiskanizsai és ma már ritka vallási jelenségnek vagyunk a tanúi.
    Vagy akár, mint a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom, mely 1868-ban, építése kezdetén Kiskanizsa elkülönülését jelezte, kifejezve az ott élők egyediségét és tradícióját. Azt, amelynek része a ferences rendi atyák évszázados lelki gondozása, a zárda felépítése, és az az áldozat, amelyet e közösségért tettek, amikor elhurcolták őket.
    Ám hiába a letartóztatásuk, az internálásuk. Az a lelkiség és tanítás, amit ők és elődeik elültettek a kiskanizsai hívek szívébe-lelkébe, tovább él, és emlékei bizonyos szokásokban, de a templomban magában is, a mai napig létezik.
    E kiállítás, mint egy kiáltás, e hitélet emlékeit hivatott újra élőbbé tenni, hálával adózva őseinknek, akiknek az áldozata a mi múltunk, vagyis a saját történetünk része.
    Tisztelegjünk hát hálával és örömmel, mert rólunk és nekünk szólnak e tárlat képei, emlékei.
    Ezért is kívánom Önöknek, hogy érezzék jól magukat e mai délutánon, beszélgessenek és emlékezzenek, hogy fennmaradjon e dicső múlt minden pillanata.”

    Zarándoklatokon, körmeneteken és a mindennapi valamint ünnepi vallásos eseményeken készült életképeken sok kiskanizsai felfedezheti rokonait, ismerőseit, az idősebbek akár saját magukat is.
    A jelenlévőkhöz dr. Páhy János plébános, és Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke is szólt, valamint dr. Horváth László játszott tárogatón.
    Az érdeklődők március végéig nézhetik meg a kiállított képeket a Fő út 5.szám alatt, a múzeumban.

     

    A cikket írta: Lukács Ibolya