KISKANIZSA

Articles

Együtt KE

Együtt Kiskanizsáért  Egyesület

8800 Nagykanizsa, Varasdi utca 56.
Képviselő: Horváth Jánosné
Adószám:
Telefon: 06-93-319-065  +36-30-442-6772
E-mail:
 
Alakulás:
1999-ben spontán létrejött civil szerveződés, mely a Millenniumi emlékmű megépítése, és a  Millenniumi  ünnepélyek szervezése tette szükségessé az egyesület bíróság általi bejegyzését.
Ekkor  kapta mai nevét, „ Együtt Kiskanizsáért Egyesület”.
Taglétszám jelenleg: 30-35 fő között mozog.
Elnöke: Horváth Jánosné nyugalmazott pedagógus.
Rendezvényeik:
1. Polgári Olvasókör Évfordulós ünnepség, 2000 óta,  melynek szervezésében a Kiskanizsai Polgári Olvasókör is aktívan részt vesz. A két egyesület jó kapcsolatban működik  a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, mint székhely intézményben.
2. Hősök Napja ünnepség: május utolsó vasárnapján a Millenniumi Emlékparkban koszorúzással egybekötve.Ez az ünnepség már városi szintre nőtte ki magát.
3. Tudományos igényű konferenciát szerveznek 3-4 évente városi szinten az érdeklődő Kiskanizsai és Nagykanizsai lakosság részére.
4. Koszorúzási ünnepséget szerveznek  október 25-én, a Kiskanizsai Általános Iskola tanulóinak részvételével.
5. Koszorúzási ünnepséget szerveztek  2009-ben Nován, Plander Ferenc kiskanizsai születésű néprajzkutató –pap síremlékénél hagyományteremtő szándékkal a Kiskanizsai Polgári Olvasókörrel közös szervezésben.
6.  Irodalmi műsorok: a téli hónapokban a Kiskanizsai Polgári Olvasókörön belül működő Könyvbarát Klubbal együtt irodalmi kulturális műsorokat szerveznek. Általában verses- zenés összeállítások szerepelnek a programokon.
7. Könyvkiadás: Berentés Tamás „Nyolc év a szögesdrótok ölelésében” című könyvét kb. 4 évvel ezelőtt adta ki az egyesület. Berentés Tamás egyébként az Együtt Kisknaizsáért Egyesület” tiszteletbeli tagja.
8. Könyvkiadás jelenleg: Dr. Fülöp György „ Életem lépcsői” című könyvének kiadási munkálatai folynak. Dr. Fülöp György Kiskanizsa képviselője volt a 2 világháború között. Kiskanizsa történelmi múltját mutatta be.